Dilemmák egy évvel a választások előtt

Hosszú távon szükség lesz egy progresszív-liberális-zöld erőre

Elmaradt a repülőrajt, kilőtt az infláció. Az áram ára az első negyedévben csak az íreknél volt a magyarországinál magasabb az EU-ban. A Fidesz által rajongott Trump stabilitás helyett káoszt hozott, miközben Bosznia vagy a kínai beruházások kapcsán vele is konfliktusban vannak. A minket is védő Ukrajna, a fejlesztési forrásokat is jelentő EU pedig plakátokon hirdetett ellenség.

És ebben a légkörben jönnek sorra a hírek a Hatvanpuszta melletti zebrákról, a dinasztia folyamatos gyarapodásáról, Rogán Barbara 120 milliós krokodilbőr táskájáról, Matolcsy Ádám 150 milliós Patek karórájáról, Nagy Márton 132 milliós, eredménytelen utazásairól.

Valódi felelősséget nem vállal az uralkodó körül soha semmiért senki. Máig nem tudjuk, hogy valójában ki lobbizta ki a kegyelmet Bicskén, miközben a Magyar Péter vezette Tisza azóta népszerűbb a Fidesznél. Ezeknek a független méréseknek azért is hiszek, mert hallok történeteket arról, hogy vidéken olyanok álltak neki Tisza Szigeteket szervezni, akik eddig csak otthon morogtak, de már olyan Tisza-adományozóról is tudok, aki idáig a Fideszt támogatta.

2021 nyarán is megtapasztaltam személyes beszélgetésekben az MZP mögötti lelkesedést, aki meg is nyerte utána az őszi előválasztást, és ahogyan MP, úgy MZP is a YouTube-on robbant be egy, a nem elkötelezett fideszeseket is megcélzó konzervatív retorikával az egyébként kifejezetten baloldali Partizánon.

A párhuzamosságok ezzel véget is érnek, de sokat gondolkodom azon, hogy mi kellene ahhoz, hogy egy stabilan 5 százalék feletti baloldali-liberális-zöld erő is kiemelkedjen ugyanezen platformokon.

Egyáltalán szükség lenne-e ilyen erőre, és ha igen, mikor, ha a Tisza valóban ennyire jól áll?

A jelenelegi választási rendszerben két közepes erőnek nincs esélye a Fidesszel szemben. 2014-ben a balodali összefogás és Jobbik együttvéve kevesebb mint feleannyi mandátumot szerzett a Fideszhez képest ugyanannyi listás szavazat mellett. Ezért írtuk többen egy éve, hogy hiába mondja: Magyar Péter nem lehet a mérleg nyelve. Az egyetlen járható út, ha konkrétan legyőzi a Fideszt.

Ez mára viszont egyáltalán nem tűnik lehetetlennek. Persze a választáson való elindulását megpróbálhatják megakadályozni, a választási rendszer lehetséges jövőbeli változtatásait is érdemes fejben tartani. Ezekre kell, hogy legyen B és C terv, de nem hiszem, hogy változna az a tizenöt éve ismert kényszer, miszerint világossá kell tenni, hogy ki az egyértelműen esélyes ellenzéki jelölt az egyes egyéni körzetekben.

Aki ebben ellenzékiként egymással nem kooperál, az a Fidesz esélyeit növeli. A lényeges szereplők ezt mind jól tudják, ezért alapvetően optimista vagyok, de még nem világos, hogy ez a kooperáció néhány budapesti körzetben konkrétan hogyan fog megtörténni.

Listán elvben más a helyzet: Csóka Endrének van a híres számolása arról, hogy egy listás szavazat a bejutási határon mozgó pártok esetén a legértékesebb, mivel a határ megugrása általában legalább 5 mandátum különbséget jelent.

A probléma, hogy egy pártlistához 2020 óta legalább 71 egyéni jelölt állítása szükséges, ami a gyakorlatban kinézhet persze úgy is, hogy a “kényszerjelölt” egyértelműen az esélyes (tiszás) ellenzéki jelölt mellett kampányol végig. Nagyjából erre számítok például az indulásukat most bejelentő Kutyapárttól, szemben a DK-val.

Viszont előfordulhat jövőre olyan helyzet is, hogy a Kutyák kapnak 4 százalékot, a Momentum kap mondjuk 3 százalékot, és egyikük sem jut be a náluk kisebb pártokhoz hasonlóan.

Ezen dilemmákról nyíltan beszélni kell. Mindamellett hosszú távon tényleg szükség lesz egy progresszív-liberális-zöld erőre egy előremutató vízióval.

Ezek a kötőjeles jelzők ugye egymással is ellentmondásban vannak, ezért is van ennyi mozgalom és párt. Lukács György és Jászi Oszkár is vitatkoztak, egy szikrás talán inkább az előbbivel, egy momentumos talán inkább az utóbbival értene egyet, de ezeket ki kellene egyszer rendesen beszélni, és a közös pontokat azonosítani. Szimpatikus, amikor a kutyások virágot ültetnek egy kátyúba, de az már kevésbé, ha az állam helyett aszfaltozni is nekilátnak, mert az én világképemben az államnak vannak saját feladatai.

Ami viszont sokkal fontosabb és tényleg érthetetlen, hogy miért nincs sokkal több szó arról, hogy most jön el az egyszerre olcsó és zöld energia korszaka. Erről rengeteget írtam a Furikon az elmúlt hónapokban, aminek lesz folytatása, de meglep, hogy mennyire kevés a visszhangja. Most van ugyanis az a történelmi pont, amikor a masszív zöld beruházások népszerűvé válhatnának azok között is, akiknél tipikusan nem a klíma és geopolitikai érvek az elsődlegesek.